Miért böjtölök?

Böjtjeim története jó húsz évvel ezelőtt kezdődött. A váratlan változásokat, amelyek ellepték életemet, akkor még nem értettem. Később találtam rá, egy pszichológiai tanfolyam látogatójaként, nemcsak az események elnevezésére, de lélektani értelmezésére is. Az életközépi fordulat. Megtudtam, hogy ennek biológiai, idegrendszeri, agyi-élettani és szellemi vonatkozásai is vannak. Az én esetemben pár hónap alatt, viharosan zajlott minden. Letettem a cigarettát. Majd egyik napról a másikra úgy éreztem, hogy nem kívánom a húst. Akiktől akkor érdeklődtem a növényevő életforma felől, általában riogattak: Igenis, az emberi bélflórának szüksége van a húsra, nélküle vélhetően öt-hat év alatt feldobod a talpad. Közben abbahagytam az ivást, mert ez is erős kötődésem volt. Három hónap alatt tizennyolc kilót fogytam. Azt éreztem, ez maga az üdvösség, ám az ismerőseim riadtan méregettek. Volt, aki azt hitte, valamelyik szektához csapódtam, megtértem. Mások arra gyanakodtak, hogy megbetegedtem (ha nem is súlyosan, mert ugye fogyok), mert pár hónap alatt nem mindennapi az olyan mértékű hájapadás, amit megéltem. Később az is kiderült, mert elmondta az anyám, hogy már gyermekkoromban sem igen szerettem a húst. A vasárnapi húslevest vagy a galambpaprikást utálkozva toltam el magamtól. Máskor meg a nyúlpörköltet vagy a birkaételt utasítottam el. Megtaláltam a nemszeretem ételt. S az mindig hús volt. Az életközépi fordulattal tehát valódibb, eredendőbb természetemhez tértem vissza. Legalábbis az étkezési szokásaimat tekintve.
Szóval így, érthetetlen változásokkal hagytam el az emberélet útjának felét; s keresni kezdtem alkalmas lelki utat is, mert maga az étrend, az életmód megváltozása kevésnek látszott. Akkor olvastam el egy magyar jógakönyvet, az íróját fölhívtam telefonon, majd meg is látogattam, s ő rögtön tanítványává fogadott. Ezután hét évig jártam magán jógaórákra Weninger doktor úrhoz. Ő volt egyébként a negyvenes évek elején megjelent első magyar jógakönyv szerzője is. Majd egy évig állandó izomlázam volt a napi gyakorlástól: a kezemben, nyakamban, lábamban, hasamban, hátamban, ez a gyakorlatoktól függően időszakonként változott. Időbe telt, míg megtanultam, hogy a testtartásokat lazán, könnyedén végezzem. Hogy a gyakorlásnak nemcsak kerete, de alaphangja a lazítás, a nyugalom, elengedettség és könnyedség. A jógalégzés, a prána tapasztalat is nagy élményem volt. Hatalmas örömet váltott ki belőlem, amikor kiderült, hogy a jóga hatására megállt a látásromlásom, sőt a dioptriáim száma is csökkent. De ekkor már másfék-két órányi volt a napi jógaadagom.
A vegetárius életmód sok örömet, könnyebbséget jelentett. A hús után nemsokára a tojást is kiiktattam az étrendemből, majd a tejtermékeket is. Bő négy évig éltem vegánként. Életfordulatom után meg-megpróbálkoztam koplalással is. Fél-, majd egész napos böjttel kezdtem. Aztán folytattam két és három napossal. Először 1992-ben adódott rá lehetőség, hogy a lakótelepi tömbházat odahagyva egyik barátom dél-bakonyi vályogházába költözzem a böjt idejére. A parasztporta az év nagy részében üresen állt, a házfalak nyirkosak, a búbos kemencével sem tudtam kifűteni a dohos szobát. S ráadásul egy borissza gazda járt ki dolgozni a szembeni szőlejébe, s nagyothalló lévén jó hangosan bömböltette a rádióját. Megkértem rá, hogy halkítsa le, ha lehet. Megtette, de a következő pohár bor után újra fölhangosította. S így ment ez reménytelenül. Elfogadni képtelen voltam, az ellenállás viszont korlátozott. Elmentem a Bakony tövébe a csendért, békességért, nyugalomért, s lám a harsogó rádió és a sűrűn gyakorlatozó vadászgépek alaposan próbára tettek.
 A következő nagyböjtöt egy ismerősöm, betört ablakú nyaralójában töltöttem. Innen a böjt melegsége, biztonsága hiányzott. De végül is az ott töltött hetek hasznomra voltak, egy álomsorozat és ennek fölfejtése révén tisztáztam a családi kudarcaim okát. Majd eltékozolt harminchat évemért ugyanennyi napot böjtöltem a következő évben. Ekkor már egy budai toronyház ötödik emeletéről vidékre költöztem. Aztán ezer órás böjtbe fogtam. Végigcsináltam, otthon, a szokott környezetben, bár a böjttörés igencsak megviselt. 2001-ben megpróbálkoztam a prána táplálkozás bevezetőjével. Jasmuheen meg a követői azt ajánlják: a 21 napos folyamat első hetében vizet se igyunk. A második és a harmadik héten viszont már fogyaszthattam higított gyümölcslevet. A rendszer, illetve az átlényegült mesterek, akiktől ez a beavatás származik, megengedték ugyanis. Ezt a fajta háromhetes böjtöt megismételtem a következő évben is. Harmadszorra viszont már oktalanságnak tartottam. Nem emlékszem pontosan, talán az ötödik száraz nap után hagytam abba, érezvén, nem attól üdvözülök, ha szigorú aszkézisben élek, s követek egy számomra nem egészen vonzó utat. Mert a rendszer több elemét is gyermekesnek, puszta önáltatásnak tartottam. Belterjessége, szektaszerűsége is taszított. S elég volt az előző két év ilyesfajta tapasztalata. Ez persze csak a dolgok utólagos értelmezése, önmentés. A döntésem akkor ösztönös volt.

Kezdetben érdekesnek találtam, hogy a böjt tizedik napja után két-három óra éjszakai alvás is elegendő. 1992-ben az első hosszabb böjtöm idején ezt így érzékeltem: A váratlan fölébredés egy kicsit megzavarta szokott rendemet, bizonytalankodom. Este, tíztől-tizenegytől szunyok egy szűk órát, majd hajnali négyig virrasztok, s ezután rápihenek még két-három órát ébredésemig. A fejem egy kicsit tompa, s mintha a bőrömben is valahogy másféleképpen fordultam volna, meglátszódik, ami azelőtt rejtve volt. A csontjaim főleg. A reggeli tisztálkodás kimos az éjszaka mézgájából. Most míg körmölök kora reggel, két mondat között serkentgetem magam a mosdótálig: rajta, rajta.
A második, 1993-as böjtömön előfordult az is, hogy két egymást követő éjszaka sem aludtam. Nem kívántam az alvást, virrasztottam, szemlélődtem. Ezt föl is jegyeztem akkor a határidő naplómba: Újjászülettem a teljes éberségre, és öröm helyett ettől rémüldözöm. A boldogság helyett bizonytalanság, kishitűség. Nem tudtam még, milyen következményei vannak a virrasztásnak.De hajnaltól mégiscsak alszom néhány órát, s fölébredve lejegyzem álmaimat. A második évi elvonulásom vezérlője ugyanis az álomélet. Amit éjszaka álmodom, napközben próbálom értelmezni, megfejteni. Majd másnap éjszaka az álom válaszol, hogy jó nyomon járok-e.

Böjt idején napközben nem vagyok álmos vagy fáradt. S ha mégis nagyon esettnek, nyúzottnak érzem magam, ledőlök lazítani legalább fél órára. Először nem örültem a szokatlan éjszakai virrasztásoknak. Későbbiekben viszont már, ha éjszaka fölriadtam, leültem meditációs párnámra, üldögéltem egy-két órát, s utána általában könnyebb volt elaludnom. Ha netán mégsem, szemlélődtem tovább. Vagy zenét hallgattam, olvastam, jegyzeteltem.

A böjtjeimre készülve elolvastam több szakkönyvet is, de a legtöbből hiányoltam a személyes hangot, a megszenvedett tapasztalatok leírását, az esendőséget. Vagy a boldogság egyenes útjaként hirdették a böjtöt, vagy pedig kispolgári óvatossággal intettek attól, hogy szakember felügyelete nélkül pár napnál hosszabb ideig étel nélkül maradjunk. Érdekeltek a böjt próbái, s finom rezdülései is, amelyekről az általam ismert könyvek nemigen írtak. Kezdetben a magam szórakoztatására jegyeztem le a koplaló napok alatt történteket. Aztán úgy gondoltam, talán érdekelhet másokat is, ami az ételmegvonás idején történik velem. Először csak folyóiratokban közöltem naplóimból egy-két részletet. Majd hét böjti naplómat egy grafológus ismerősöm kézírásomról szóló tanulmányával kiegészítve kiadtam könyvben is. A kéziratomat először egy ezoterikus kiadónak ajánlottam fel, de őket csak a puszta módszer érdekelte, az események, álmok, látomások, sejtelmek nélkül. S ott a kiadói szerkesztőnek azt feleltem magam felé húzva a számítógépes oldalakat, hogy nekem éppenséggel nincs rendszerem, mert a hiedelmeken, tanultakon való túljutás, ami számomra a legfontosabb. Böjtöt vezetni – talán. Segíteni, aki kéri, annak igen. Bár vannak erre nálam is alkalmasabbak, orvosok, táplálkozási szakemberek, önjelölt üdvözítők. Végül a böjti naplóimat egy vidéki kiadó jelentette meg Sziklák arca a tűzben címmel. A könyvnek bolti terjesztése sajnos alig volt, s így kellő visszhangja sem igen támadt.

 

 

 

 

előző fejezet

következő fejezet