Böjt és légzésmunka
Március 26.
Vasárnap. Testakadémia. Gyógyítás a test jelei, jelzései, az energiasugallat alapján. A nyolcadik csakra, a felsőbb én szintjéről. A gyógyító vagy a lélekkísérő a nyolcadik csakra szintjéről figyel a betegre, tehát nem okoskodik, nem elemez, nem a meglévő ismereteiből indul ki, hanem figyeli meditatívan a szembeülőt, aki behunyt szemmel követi testében az energiaváltozásokat. A bal lapockám alatti fájdalom, már hetek óta kísér, hol görcs, hol szúrás, szaggató érzés formájában, hol egészen elcsendesülve. A barátnőm valamelyik este megpróbálta kikotorni innen a feszültséget, de ez csak időleges enyhülést adott. Bea, akivel egy keszthelyi légzéscsoportban ismerkedtem meg, most figyelmesen, érzékenyen próbál vezetni. A fájdalom, mondom neki a kérdésére, hogy mit is érzek? fájdalmat, s ez, mint afféle vért, zöldes fekete, az anyaga számomra ismeretlen. Még nem tudom, miből van. Azt viszont naponta érzékelem, hogy korlátoz a légzésemben. Mihelyt elmélyíteném, kitágítanám, visszahárító fájdalom a válasz. A szabadságomnak is határt szab nyomatékosan. A hátam mögötti térbe, időbe nincs bejutásom. Nem tudom, mi van a fájdalmam mögött. Nem tudom, mit takar el, mit nem enged látnom. Ez ingerlő is néha vagy kétségbeejtő. Most inkább kíváncsi vagyok. Megfigyelem, hogy jövőbeli anyagból készült válltömés-forma (fél ellipszis) pajzs. Ez gátolja tehát a légzésem. Jövőm a múltban? Később átalakul szív alakúra, előbb világosbarna, föld színű, majd fehér, s ez szétszálazódik, megritkul mint a géz, a kötszerül használt laza szövet. De megint visszakeményedik, fém és gumi közti állagúra. Érzem Bea figyelmét, gyógyító kisugárzását, s hogy ez burkolja be meleg fénnyel a lapocka alatti keménységet. Olyan felszabadító, mélyre hatoló, boldogító, hogy társam érzésemet tudakoló kérdésére nem válaszolok, mert a szavak külsődlegesebbek, felszínesebbek annál, ami bennem történik. S ekkor a bal lapockám alá lélegzek, ellenőrizendő, hogy mi változott; a fájdalom, bár enyhülve, de ott maradt még. Hát ezt már az öröm sem tudja áthatni, úgy látszik. Észreveszem mindjárt, hogy rosszra programozom magam, elengedem a véleményem. Lássuk inkább, mi történik a lapockám tájékán. A sötétzöld pajzs szürkés gégecsővé alakul át, s megnyit hátra, a múltam felé. Igaz, cső-formán csupán, de már van rálátásom, ami elmúlt. Aztán a cső füstös erezetű üveglencsévé változik, ez van a szívem mögött; hol kitisztul, átláthatóvá, kristályosan tisztává, hol visszafeketedik. Először sötét, majd feketés erezetek jelennek meg benne, és az erekből feketén szétfut a sötét, megzavarja a lencse üvegét. Később a feketeség már csak sávokban, sugarasan jelenik meg az üvegtestben. Végre látok a fájdalmammal! S egyszerre megint örömérzés önt el. Majd rögtön utána a bal lapocka alól a sötét sajgás átterjed a jobb hátfélre, s rövid ideig itt érzem. Az üveglencse a szívem mögött kivilágosodik, majd szilánkosan széttöredezik. A cserepek tépett barnás kartonpapírrá változnak; majd megint a fehér fátyolszerű anyag lesz helyükben. Ekkor mondom Beának, úgy érzem, ő mindent megtett a gyógyulásért, de elfogadom, hogy vannak nagyobb erők is a mi szándékunknál, elfogadom a teremtés akaratát, s azt is hálásan nézem, hogy a fájdalom tanít. A gyógyulás, érzésem szerint, elkezdődött, s hogy kiteljesedjen, befejeződjön, idő kell hozzá. Idő és tudatosság.
Késő este érek haza Budapestről, s érzem, hogy a lapockám alatti keménység, merevség és fájdalom, bár enyhült egy kicsit, de mégis megmaradt.
Március 27.
Délelőtt kotyogok a házban egy kicsit leverten. A reggeli meditáció után sincs egyértelmű megkönnyebbülés. Nyilván a tegnapi gyógyítás utóhatásait – is – érzem. Tudom, hogy a bal lapocka alatti rész jelentése a nők előtt elnyomott kreativitás, okosság. A múltba kötő anyai, érzelmi minták. Vagy inkább az anyámtól örökölt szomorúság, kiúttalanság, árvaság- és hiábavalóság érzet, amit fel kell dolgoznom? Így, fejben, fogalmakkal ez nem megoldható. Okoskodom. Ez évekig elég volt, most már kevés. S hogy maga a lapocka alatti fájdalom nem új, ez azt is jelentheti, hogy az oka mélyebben van; s most újra előhívódtak valamitől a tünetei. Kora délután leballagok a barátnőmékhez. Paprikás krumplit remekelek vörös lencsével, hozzá hordóskáposzta jár, majd kecsketúrós tönkölytorta pirított szezámmaggal. Este még egy zacskós, gyári alapanyagból készített puding a vacsoránk. Bár ez nem az én művem. Noha nem szoktam ilyesféléket enni, az évődésre, hogy ez nekem biztosan megárt, mégis megkóstolom, és bekanalazok egy kis kehelynyit. A barátnőméknél alszom; előtte megnézünk két videofilmet, nevetgélünk. Lefekszem és gyomorrontás szerű tüneteket érzek: hányingert, feszülést a belekben, lappogást a májban, nyomást a fejben. A hányinger egész éjszaka megmarad. Pillanatokra elalszom, s rögtön arra ébredek, hogy milyen rosszul, nyomorultul vagyok. Mellettem a barátnőm. Még rá is neheztelek, hogy nem érzi nyomorúságomat, és most gyanútlanul, szuszogvaalszik. Marhaság. Az önző ember nyafogása, ezt érzem is rögtön. Vécére kellene mennem, kihányni, ami belülről feszít. De hátha fölébresztek másokat. Nyugtalanul, nehezen, forgolódva telnek az órák, mellettem a kedves alszik édesdeden, pedig ugyanazt ette, amit én is. Ekkor ébred a gyanú, hogy netán a tegnapi gyógyítás utóhatását érzem most. Energiazavar.
Március 28.
Reggel, miközben a barátnőm átfuvarozza lányát a szomszéd faluba a budapesti autóbuszhoz, végre könnyítek magamon. Váladékos volt, amit kihánytam, de a székletem rendes. Ekkor már jogosan kételkedem, hogy a gyomorgörcsök, a hasfájás, a fejem tompasága ételmérgezés vagy megfázás következménye lenne. Hazaérve délelőtt újra kimostam a gyomromat, langyos vizet iszom és utána máris kihányom. Megettem két szem aprócska almát, bár nem volt étvágyam.
Nosza, elkezdem a böjtöt, amit már hetek óta fontolgattam, s nem tudtam, mikor kerítsek rá módot. Az ételmegvonás, a megtisztulás majd segít a méregtelenítésben, s talán a gyomorrontás-szerű tünetek okához is közelebb jutok. Két óra után Budapestre utazom, az egyik peremvárosi gyógyító központban van egy jógaoktatási szerződésem, s bár gyér a résztvevők száma, még csinálom. Délután már csak vizet iszom. Az autóbuszban nyugtalan padszomszédot kapok, meg-meglöki az oldalamat, hiába húzódok tőle a lehető legtávolabbra, újra meglök, zenét hallgat, a dobgép lüktetését hallom, zavar, ingerel. Hazaérek, dermesztően hideg a ház, pedig a barátnőm megígérte, hogy délután megrakja a tüzet, hogy melegség várjon. S e helyett füstszag, hideg falak. A nedves fa nem gyulladt meg, keservesen, csípős füstöt okádva állt ellen a tűznek. Mire tíz óra tájt a barátnőm is megérkezett, alig pislákolt a láng, bármikor elaludhatott újra, s visszaböffent időnként a füst is, betöltve a konyhát. Már legalább harmadszorra nyitok ablakot-ajtót, hogy a kereszthuzat legalább a füst vastagát magával sodorja. Ráz a hideg, rosszkedvű és dühös vagyok. Szemére vetem a késői vendégnek, hogy bár megpakolta a cserépkályhát fával, s becsukta az ajtót, hogy csak egy kis résen kapott levegőt, persze, hogy elaludt a tüze. (Ezt már csütörtökön délután írom, s közben megcsörren a telefon, kedvesem kérdezgeti, hogy vagyok. Hogyan viselem a böjtöt?)) Megint kinyitunk ajtót-ablakot, dől be a hideg, a füst meg megül a falak közt. A kályha mellé húzódom, de az sem melegít, ott is remegek, rázkódom, didergek dühösen, szerencsétlenül. Hosszan elnyúló vita, civakodás, veszekedés. K. kimegy a hideg fürdőszobában összekuporodva sír, zokog. Mindkettőnkben feszülnek az indulatok, Ettől nem lesz melegebb, sem barátságosabb. K. kérdezget, megágyazunk, újra piszkál, lepisszeg, hogy nincs is hideg, csak én érzem, ezt részvétlennek, önzőnek találom. Később kicsit leülepszik a felkavart indulat. Egy ideig még a kályha mellett beszélgetünk. Kibeszéljük magunkból, ami feszít, s a lefekvésünk már békésebb.
Néhány nappal később diktafon előtt fölelevenítjük ezt a füstös, civakodós estét. Ebből a felvételből írok ide néhány részletet:
– Azt kéne tisztázni, hogy jutottam el idáig. Volt a hétvégi foglalkozás, a testakadémia. S oda már problémával, a lapocka alatti fájdalommal, mentem, gondolván, hogy ha lesz rá mód, úgyis feltárom, feldolgozom. Ott a Beácskával kerültem össze, ezt már elmeséltem, ugye, s ő nagyon érzékenyen, kedvesen segített az utamon. Utólag úgy gondolom, hogy a későbbi mérgezéses-gyomorrontásos tünetnek az egyik oka, hogy az energiazavar áthelyeződött. S mert képtelen voltam szépszerével elengedni a bennem levő feszültséget, ki kellett hánynom. Most a feladat tovább folytatódik. De mit hoztál, milyen kérdést? Még érvényesek az előkészített kérdéseid?
–Hát az egyik már nem érvényes, mert azt akartam kérdezni, hogy mért hoztad előbbre a böjtöt. Mikorra is tervezted?
–Hamvazószerda után, ami holnap lesz. De a gyomorrontás végül is erős nyitánynak tűnik. Bár jobb lett volna melegebb időben, mert a böjtölő mindig fázékony. Igaz, a fázékonyságnak belső oka van, de fontos, hogy meg legyen a külső melegség, a biztonságérzés. Kényszerű volt a kezdet, de ebből következett rögtön a böjt, az ételmegvonás.
–Általános kérdéssel jöttem, hogy téged mi indít arra, hogy böjtölj, amikor válogatottan tiszta ételeket eszel. Húsz éve vegetárius vagy. S nincs olyan káros szenvedélyed, ami miatt tisztítani kellene a szervezetedet. Beteg se vagy.
– A böjt nem csak a testnek szól, hanem az érzelmeknek, gondolkodásnak, a szellemnek is, s annyira tisztának azért nem érzem magam, hogy hivalkodva tovább cipeljem a fölöslegeimet. Amit a múltból nem sikerült feldolgoznom, elengednem, mind bennem maradt fölöslegként. A tegnapelőtti civakodásunk utóhatása is. S minden, ami korlátozza, megnehezíti az életemet, remény hogy a böjt alatt felszínre kerül, így könnyebben tudatosíthatóvá és elengedhetővé válik.
- Mármint hogy ettől tisztulnak az érzelmek?
– Igen. Nemcsak testi mérgek vannak bennünk, hanem lelkiek is. A böjt alatt ezek fölszakadnak. Különösen az ilyesféle megvonás alatt, mint ez a mostani is, hogy nem egyedül, visszavonulva csinálom. Hanem veled édes kettesben vagy mérges kettesben, benne a kapcsolatban. Mindkettőnk gyengeségével meg kell küzdenem.
– Kedves hallgatóink, ez tehát úgy néz ki, hogy nem csak Imrének kell szembenézni ezekkel a mérgekkel, hanem a társának is, akit már a böjt első napjaiban nagyszerűen bántogatott. De a szembenézés hogyan zajlik? Hiszen érzékenyebb, sérülékenyebb, ingerlékenyebb vagy a böjt alatt, mint máskülönben. Hogy lehet ezzel úgy szembenézni, hogy ne veszítsd el magadat?
– Igen, ez kétségkívül védtelenebb állapot. Lemondasz valamiről, ami nagyon fontosnak tűnik, az ízekről, a jóllakottság, a rendszeres evés biztonságáról. Az energia-bevitel durvább része megszűnik, s ez furcsa – egyszerre zárt és mégis nyitott – állapot. Fontos, hogy ebben a lecsökkentett működésben mi jelenik meg. Fontos, hogy amennyire csak lehetséges, elhagyjuk a napi rutintevékenységeket, s minél többet legyünk magunkban, lazítva, meditálva, légzőgyakorlatokkal segítve a tisztulást. Régen a remeték, szerzetesek megtapasztalták, hogy a böjt meg az ima segíti egymást. A böjt alatt nemcsak az ételt tanácsos elhagyni, hanem mindent, ami a böjtöt zavarja. Jó a természetben lenni, ha már nincs kellemesen meleg barlang vagy pusztaság. Jó, ha minél közvetlenebb a kapcsolat önmagunkkal és a létünk alapjaival, esetleg annak az árán, hogy a testi-lelki gyöngeségeinken kell áttörnünk. Szóval a remete elvonult és jöttek a kísértések. Gyengeségeink alig várják, hogy felmerüljenek, mindig megtalál bennünket az a helyzet, amire szükségünk van, talán ez az, amit régebben kísértésnek neveztek. Próbáltam régebben a böjtjeim első felében elvonulni, s akár a Dél-Bakonyba, akár a Börzsönybe húzódtam, utánam jött a világ. Motoros kapa, katonai repülők, rádiók vagy zajos szomszédok alakjában.
- Mennyivel másabb, hogy egy kapcsolat kellős közepében böjtölsz? Napi találkozásokkal, együttalvással. Ezt most így választottad?
– Igen, megpróbálom így is. Bár érzem, hogy olykor nem adatik meg az a nyugalom, ami a böjt próbáinak feldolgozásához, átvészeléséhez szükséges. De ha neked ez máris teher, nem szeretném, hogy részt vegyél olyanban, amihez belülről nincsen közöd. Egy böjtölő közele nem túl vonzó. A megtisztulás, a mérgek távozása szaggal jár.
- Akkor nem kéne elvonulni?
– Hova?
- Tőlem valahová.
– De hát otthon vagyok. Te jöttél hozzám. Másrészt meg bízok a kapcsolatunk őszinteségében, s te belátásodban meg az érzékenységedben. S abban is, hogy akár ütközések árán, a böjt mindkettőnk javára válhat.
- Na de már az első nap is voltak összeütközések. S olyan heves ütközések, amilyenek nemigen szoktak lenni máskor.
–Miért is voltak az ütközések?
- A félreértések meg a véletlenek sorozatából.
– Félreértés miatt nem szoktunk veszekedni. Ezt általában gyorsan tisztázzuk. Nos akkor most miért nem tisztáztuk? Miből is indult a civakodás?
–Én hibáztam, mert megígértem valamit, amit nem tudtam teljesíteni. De úgy gondolom, hogy máskor… Ja és nem akkor jöttem el fát rakni a tűzre, amikor ígértem, hanem később. De igen ám, a fák is nedvesek, hiába hoztam száraz fenyőgyújtóst, s amikor elmentem, a lobogós tűz elaludt, bemondta az unalmast. Ez itt a véletlen része vagy az időjárás okozta tényező, ami veled is megtörténhetett volna. Én egy kicsit hibáztam, ami máskor nyilván nem okozott volna ekkora galibát, nem kelt ekkora dühöt benned. Ez az egy példa nem arra biztat-e, hogy gondolkozzunk el azon, a böjtöt inkább csöndben és magányosan végezd. Vagy vessük alá magunkat a kísérletnek és nézzem úgy az összes felcsattanásodat, mint a böjti megtisztulással járó tüneteket, s próbáljak falként viselkedni s nem olyan érzelmekkel, mint máskor? Tehát egy nem egészen józan állapotnak próbáljam tekinteni?
– De tekintsed nagyon is józan állapotnak!
- Én is csináltam böjtöt. Én nagyon… Amint a könyv is írta az előrelátható következményekben, hogy: higgadt, hűvös, nyugodt. Nagy harmóniát érzel. Jó, nem az első napon.
–Hol hagytuk el a témát? Vagy beszéljünk arról, hogy a böjtöm nem felelt meg a könyvben leírtaknak. A hűvös helyett inkább fázékony voltam, és ingerült. Szóval nincs összhang.
- Ma még nem a böjtben lenyugodott, megtisztult embert látom benned.
–Én se azt érzem, ebben nincs ellenkezés köztünk. Nem nyugalmat, hanem a belekben érzek lappogást…
- Na ez az, hogy betegen kezdted, s emiatt ingerülten kezdődött. Mert nem a saját elszánásodból indult el.
– De azért nem maradtam ki a böjtből. A hányingeres tünetek adták a lökést, hogy már ideje bele vágnom.
- Nem tudtál rákészülni. Váratlanul érte a testedet, lelkedet. Nem aludtál éjjel, hányingered volt, mint akit megmérgeztek.
–A hányinger mögött olyan tüneteket éreztem, mintha ételmérgezésem lett volna. A májam is jelzett, a belek is. De mégsem volt mérgezés, mert nem volt hasmenésem. A hányási inger viszont megmaradt egész éjszaka, mert nálatok aludtam és nem mertem a fürdőszobába kimenni a szomszéd szobákban alvók miatt, hogy könnyítsek magamon. Reggel aztán sikerült a fölöslegtől megszabadulni.
- Na hát ez is nehezíti a böjtöt. Illetve, ami rám vonatkozik. Némi bűntudatot is érezhetek, mert olyan ételt adtam, amihez te nem szokhattál hozzá; kecsketejben feloldott zacskós puding. Lehet, hogy megmérgeztelek. S ezzel a böjtöt is én idéztem elő. A hirtelen böjt rosszkedvét. Még nem elég, hogy nem jöttem el fát rakni a tűzre, még ez is a lelkemen száradhat. Lehet, hogy számomra ez egy megtisztító érzelmi böjt lesz, hogy a kedves és nyugodt Imrét elveszítem és kapok egy ingerült és igazságtalan jelzőket osztogató pasast. Lehet, hogy ez nekem lesz egy böjt, valamiféle érzelmi böjt. Érzelmeket felbolygató…
- Megint összekuszáltál mindent, angyalom. Így nem tudjuk tisztázni a közös dolgainkat. (Hosszú csend. Barátnőm. a tűzhely lapjával babrál) Szóval nem az otthon melege várt, s párkapcsolat meghittségéből, tüzéből is csak a füst. Nem az a védettség várt, ami a böjtöt elviselhetőbbé tette volna.
–Na most a védettség, kedves hallgatóink, annyiban áll, hogy két fokkal hidegebb volt mint máskor védettnek tartja Imrénk a tizennyolc fokot, de a tizenhat és felet már nem.
–Ami ablak és ajtó nyitása után még tovább csökkent.
- Viszont a füst megszűnt. Azt viszont már a te kontódra írjuk, hogy olyan füst fogadott este fél tízkor, kedves hallgatóink, hogy majd megfulladtam, és Varga Imre a nyakamba ontotta az összes füstjét. Még ez is csípte a szememet, lelkemet.
– No ez már kezd a hülyeség felé támolyogni. Nem?
– De. Nem. Arról kezdtél el beszélni, hogy nem az otthon védettsége fogadott.
– De a társ! Amikor arról kérdeztél, volt-e társam a böjtben, és empatikusan böjtölt volna velem. De aztán kiderült mondat folytatásából, hogy egyszerűen a magányosságom is motiválta a böjtjeimet, tehát viszonylag szabad voltam. Nem volt mellettem család, és ez ennyiben igaz. S ráadásul el is vonultam a böjtök alatt, és vállaltam azt a ridegséget, ami közben adódott. A parasztház nyirkos falai, dohossága, majd a betört ablakú nyaraló.
- Nyilván ott is hideg volt. Csak nem tudtak ki ellen fordítani az ebbéli dühödet.
– Mert a betörő ismeretlen volt. A fal meg vályog, így nem volt füle.
– Na most ez ahhoz képest egy anyaméhszerű puha helyzet. Van, akihez szólj.
–Az anyaméh, mint jégbarlang. Vagy nem ezt akarod mondani?
–Fogd fel úgy, hogy ez egy szép kezdet.
– Ha szép nem is, tanulságos mindenképp. Javamra, javunkra lehet. Megpróbáló, de alkalmas kezdet.
- Na és milyen hosszúra tervezi ön a böjtöt?
–A böjt hosszát nemigen tervezem. Vannak kötelességek is. A csütörtöki jógacsoport. Szombaton a kispesti nyílt nap. Előadásra, foglalkozásra várnak. S oda is el kell jutni. Mivel a böjthöz zártabb, védettebb tér kell, ezek az ügyek, egy-egy utazás, közös foglalkozások, elsodorhatnak a kitettség felé. Olyan helyzetekbe keveredhetek, amelyek nem egyeznek a böjt szellemével. Zajosak, nyugtalanok, feszültek. Megpróbálom a böjtöt meg a kötelességeimet egyeztetni. Bár a böjt úgy a legjobb, ha csak a böjt van, ez legyen a középpont, a többi járulékos legyen. Ez lenne az eszményi, ha mindent lerakhatnék a vállamról, böjtölni, szemlélődni, s légzéssel feloldani a válságos helyzeteket. A lelki válságok, tusák, viaskodás esetén rálélegezni az akadályokra.
– Úgy értsem, hogy ha valakivel adódik nézeteltérésed…
– Ha történetesen dühös vagyok valakire, akkor ezt a dühöt átélni, tudatosítani.
– S ennek mi a módja? Mély levegőt venni és bent tartani?
– Belelégezni az érzések kellős közepébe. Légzéssel, figyelemmel megtapasztalni egészen amit érzek. A bőrömig, sőt azon túlmenően átjárni a figyelemmel. S az érzést hagyni kiterjedni, folytatódni és elmélyülni.
–A levegő bent tartásakor fölerősíteni.
–Nem. A légzés folyamatos, szünet nélküli. Tehát a be- és kilégzés között nincs szünet, megállás.
– S ezt tetted most, amikor beszélgettünk egymással?
–Igyekeztem megmaradni magamnál, de nem sikerült hiánytalanul. Az érvek vagy ellenérvek el-elsodortak a légzés-jelenléttől.
–Lélegeztél vagy nem?
–Lélegeztem, persze, de nem voltam tudatos a légzésemre. Szóval a böjt segítheti a testi, érzelmi szennyeződések, feszültségek, fölhozatalát, elengedését, megszabadulást a kényszeres gondolatoktól, hiedelmektől, a felszínes hittől.
- Mégis azt mondod, hogy el kell ilyenkor vonulni a világtól vagy legalábbis eddig elvonultál és próbáltad megelőzni az összeütközéseket. Most meg azt mondod, hogy ez a böjt arra való, hogy a feszültségek, elnyomott érzések, energiák följöjjenek és megtisztulj tőlük. Akkor ez most egy más módszerű böjt?
–Nem. Nem. Az ellentmondás csak látszólagos. Az ütközések mindig belül történnek, mindig belül élem át a világot. Magányosan sem vagyok egyedül. Önmagamtól nem tudok elszakadni, s bennem levő világtól sem. Nem a külső zavar legfőképpen, hanem a mód, ahogyan megélem. Nincs olyan helyzet, ami ne találna meg, ha éppen az az időszerű feladatod. Feltör egy emlékkép, s máris szembesülsz valamivel, amit látszólag elhagytál.
- De ha nem vonulsz el, ha vannak körötted mások, most például én, ezt a sok mindent, ami feljön, a fölöslegek, ne nevezzük szennynek, bár végső soron az, ezek a mérgek ráfröccsennek másokra, s ezt visszakapd. Nem félsz, hogy ez szétzilálja a böjtöt vagy a kapcsolat károsodik?
– Nyilván itt megértőnek, tapintatosnak kell lenni mindkét oldalon. Amikor szükség van a visszavonulásra, legyen meg erre az alkalmas tér. A képekkel, indulatokkal el kell számolni. Felelősséget vállalni azért, amit érzel. S ehhez kell a magány. Ez a szerencsés, ha ezt megtalálom. A böjt mindig valakié; s rajtunk keresztül a világé. A gyengeségeim talán jobban előtűnnek ilyenkor, védtelenebb is a böjtölő, s ezt a társának kell megérezni, megérteni. Nagyon sokat segít a nem tolakodó figyelem. A böjt megtörik, ha félelmemben, kiszolgáltatottság érzésemben bántok másokat.
– De hát annak a feljövő méreganyagnak távozni kell.
–Az igen. De nem muszáj, hogy a társamon sebet ejtsek.
A tisztulás testszagai is kellemetlenek, s ilyenkor nem jó a túlzott közelség. Zavar engem is, s nyilván azt is, aki mellettem fekszik.
- De ma mégis megbántottál.
- Bocsáss meg érte. Úgy védekeztem, hogy megtámadtalak. Ne haragudj rám!
Március 29.
A barátnőm korán elmegy. Reggeli meditálás. De. 11 tájban aztán leballagok hozzájuk. Egy bábdarab ötletét, cselekményét, keretét beszéljük meg, ők a férjével főleg a szakmai dolgokat mondják, én a forgatókönyvi ötleteket. Közben gyógyteát kortyolgatunk. Amikor a megbeszélés vége felé két óra tájt a barátnőm pár almát hoz fel, felszeleteli, érzem a gyümölcs illatát, de nem nyúlok hozzá, hadd folytatódjon a böjt. Ingerel, hogy teli szájjal beszélnek. Még közeli a böjt kezdete, nyelem a nyálam. Később G., a férj megebédel. Érzem a borsófőzelék étvágygerjesztő illatát. Hazajövök gyújtósnak való fenyőlécekkel, ha netán a tűz közben kialudt volna, újra meggyújthassam. A lányom telefonál náthás hangon. Megfázott. Később egy nő csönget rám, szórólapról értesült a jógatanfolyamról. bejelentkezik. Olvasgatok, mégpedig Richard Bandler enelpés előadásaiból összeállított kötetet. Viszonylag későn, éjféltájban kerülök ágyba hidegrázósan, nyugtalanul. Valami feszül bennem. Gyógyulás? Elgyengülés?
Március 30. Nyolc óra tájt ébredek. Kilenc előtt a barátnőm telefonált, hogy úgy döntött, mégiscsak elvisz kocsiján a kispesti gyógyközpont nyílt napjára. Zazen után fát hasogatok, mert hideg a reggel és tüzet rakok. Hó is hullott az éjjel, elsöpröm a bejárati ajtóig tartó útszakaszról. Olvasgatok, majd alma- és sárgarépalevet facsarok, gyógyteát főzök, megtisztogatom, tisztára mosom a centrifugát. Déltájban a gyógyközpont vezetője, Szasza telefonál, hogy van-e időm egy-két mondat idejére. Annyi még igen. S ebből lesz aztán bő negyed óra. A gyógyközpont recepciósának panaszkodott az egyik tanfolyamos, hogy unja a foglalkozások elején a hosszú bemutatkozásokat, s hogy ő emiatt inkább ott hagyja a jógát. Az új emberek bemutatkozása nem szokott túl hosszasan történni, s nem károsodik ettől senki, vélem én, mert a gyakorlás fél órával tovább is a tart a meghirdetettnél. De ha bárkinek észrevétele van, mondja el nekem. Kicsit megbántódom ettől, és alattomosnak tartom, hogy a hátam mögött pusmognak rólam. Némi bizalom kellene a közös munkához. Nekem viszont meg kéne bocsátanom annak a szerencsétlennek. De egyelőre még háborgok, s próbálom kideríteni, ki lehetett a panaszkodó.
Beöntés. Lemosakodom tetőtől talpig.
Délután három óra tájt K. telefonál, érdeklődik, hogy vagyok? Ő kissé átfagyva a tereplovagolás után. Tesz-vesz, a mosott ruhát teregeti ki a szárítókötélre. M., lányom anyja kérdezi telefonon, hogy a postán küldött pályázati űrlapot megkaptam-e. Igen, köszönettel nyugtázom. Miután elárulom, hogy éppen böjtölök, ő szokása szerint aggódik, vigyázzak magamra, s hogy így nem ajánlatos bemennem a városba. Fél öt tájban indulás a csolnoki jógacsoporthoz. Ma éppen gyógyító foglalkozás. Indulás előtt zenehallgatás, majd néhány gerinccsavaró gyakorlat. Az esti foglalkozáson 11 résztvevő; hárman újak. A testi feszültség oldása a végtagok húzásával, nyújtásával, a test energia-akadályainak megszüntetése. K. visz autóval, vele együtt éppen hat pár, én meg ingázok közöttük, segítek, tanácsot adok, ahol arra szükség van. Rövid elmélet és bemutató után önálló foglalkozásra biztatom a csoportot. Ahol megakadnak, ott segítek. A gyógyítást „repüléssel” fejezzük be. Két ötös csoportot alkotva nyújtással ellazítjuk egyikük testét, majd a levegőbe emeljük, hadd repüljön. Tehát négyen nyújtjuk, majd a talaj fölé emeljük a szerencsést, a legtöbben megélik az önkívületet, a szárnyalást. Ellazultan, derűsen fejezzük be a foglalkozást. Utána még a böjtről, a testi-érzelmi megtisztulásról beszélek a csoportnak röviden. Az öngyógyítás két és fél órát tart a szokásos másfél helyett. Jól összedolgozódott a csapat, s ezzel a mai gyógyító foglalkozással új lehetőségek is adódnak. Elhatározzuk, hogy minden ötödik jógafoglalkozáson öngyógyítással foglalkozunk. A barátnőm is lángol az autóban, önfeledt, boldog. A tegnapelőtti civakodást is a helyére teszem, félelmeink, gyerekességeink megtalálják a maguk helyét. A valódi, a hiteles ember vállalja gyengéit is. Ebben egyetértünk. Van mit vállalnom. Hálásak vagyunk egymásnak, hogy árnyékunk és gyengeségeink felszínre kerültek, s így módunkban áll foglalkozni velük. Belátjuk, hogy nem ludast, illetve bűnöst keresve kell lenyomnunk egyikünknek a másikat, mert ez látszatgyőzelem az erőszakoskodás után, hanem a közös fejlődés lehetőségét, terét kell keresnünk. Minden önvád nélkül beismerem, hogy a dühöm félelemből fakadt, hogy netán elvesztettem valaki figyelmét, szeretetét. A felismert gyengeség mélyéről feltör az erő. Nincs semmi fondorlat ebben az utólagos rendrakásban. Teli vagyok energiával, eltűnt belőlem a félelem, a támadhatnék, érzem a gyógyítás erejét, örömét, felelősségét. Most élem meg, hogy ez közös játék is, bár nagyon komoly, derűs is a páros felismerésektől, s ha másnak segítek megtalálni a gyöngeséghez vezető utat, nekem is könnyebb lesz. Barátnőm fölszaporodott tennivalói miatt ma otthon marad; egyedül alszom. Este kilencig ülünk a házam előtt az autóban, beszélgetünk, boldogan, teli erővel. Örülve, hogy arra is fény derült, amire, ha éppen nem böjtölök, nem láthattam volna. Megnézem az elektromos postámat, s utána még egy kis esti légzés. A szívcsakrámat kéne egészen megnyitnom, s még átjárhatóbbá, könnyebbé tennem. Hanem akkor már a gyomor csakrát is! Folyamatos légzés testmozgással, zenével. A lágyékról a légzés és a mozgás hatására elillan minden feszültség, megszűnik minden a testi zavar, fényesség-érzés, felszabadult nevetés. A szívcsakra tisztítását, megnyitását is légzéshez kapcsolt mozgással végzem. Letérdelek, fejem előrenyújtott karjaim között, belégzésre fölemelem a fenekem, kilégzésre visszaülök a combhátra. Mikor elindul, feltör belőlem a nevetés, ennek a mozgása köt le, abbahagyom a fölemelkedést, leülést, marad a légzés. Önmagában is hatásosnak érzem most. Következzék a torokcsakra! Légzést követő fejmozgás: előre-hátra hajlás, majd oldalasan: jobbra fel, balra le, balra fel jobbra le, a fej oldalfordítása. Nevetés, oldódás itt is, megkönnyebbülés; fény önti el a testemet, a bal lapocka alatti megkeményedett, merev részt is. S ebben a terjedő boldog fényben apró fekete pöttyök jelennek meg, egyenként fogadom, majd átengedem mindegyiket a fénybe, a fénynek. Fél tizenegy lett, s most a gyakorlás örömét is rögzítem, hogy nyoma maradjon itt is. Éjfél után kerülök ágyba, és hajnali ötkor már fölébredek. Forgolódom félálomban egy ideig, lazítok, s végül visszaalszom. Hét óra után kelek föl.
Március 31.
Beöntés, mosdás, zazen, illetve előtte a gyomor és szívcsakra mozgásos gyakorlatai. Tűzrakás, fahasogatás, teafőzés, almalé centrifugálás. A gyakorlatok, a légzés és testmozgás örömet adnak. Valamivel 11 óra előtt a barátnőmmel szaunázni megyünk. Böjt közben nem szoktam szaunázni, nem vállalom az ezzel járó hercehurcát, az autóbusz utat, várakozást, tolongást, emberszagot. Most a harmadik böjti napon segítséggel megpróbálom. Almalevet, teát viszek a folyadékveszteség pótlására. A szaunában mellém ül a nyugdíjas mérnök, aki mindig talál magának ellenfelet, pont mézet teszek a bőrömre, hogy segítsem a méregtelenítést, megkérdi, hogy mivel kenem magam, megmondom. Méghogy mézzel! De hát attól ragadós lesz a bőr, s ez pfuj! undorító! Pár percig legföljebb, aztán a méz felszívódik. Babonaság, mondja ő, nem érdekli, hogy ez régi, bevált méregtelenítő módszer. S aztán arról beszél, hogy kedvenc éttermében rágós, rossz, túlsütött húst kapott. Majd újabb hústörténetet ad elő, aztán még egyet. Már-már kimegyek a szaunából, de inkább próbálom kiégetni magamból az ismerősöm beszédének hatását. S úgy látszik, ez nem elég. Nem érzékelem a lehetőségeimet. Még találok valakit, akire árnyékot vetek. Próbálom megmagyarázni, egy testes, sötét képű, gorillaszerű férfinak, hogy az átlagos életkor függ a társadalmi lehetőségektől, emberségtől, a közmegegyezéses értékrendtől. Nemigen érti. Érzem, hogy hiába magyarázom, nem engedi magához a szavaimat, mert nem akarja, hogy szűkös világát bármi új, bármi szokatlan megzavarja. Mindjárt két feladat: hogy próbáljam letenni, elengedni, amit bennem a két férfi beszéde hagyott. Megszabadulni attól, amire nincs szükségem. Nagyon jó a szauna, most már csak magammal foglalkozom, megpróbálom az összekapcsolt (folyamatos) légzést, a barátnőm most a közelemben ül, lélegzem a nevetéshatárig. A vizet először hidegnek érzem (a kiírás szerint 23 ºC). Úszok egy-két hosszat, s utána a vízben maradva folyamatos légzés. Úszás, szauna, majd transzlégzés. Egy kissé megszédülök, amikor guggolásból hirtelen fölállok, a gyomor és a belek feszülése is érződik; ebbe az érzésbe is belelélegzek. A barátnőm a szaunában megpróbálja kimasszírozni, eldolgozni a bal lapockám alatti izomcsomót. Ha erős fájdalom már nincs is, érezhetően lappang ott valami, érzem a keménységet, és a sunyin támadásra kész sötét erőt. Hazaérve tüzet rakok, fát hozok be a kosárban, teát főzök és ledőlök vagy fél órára pihenni. Fölkelve sárgarépát tisztogatok, kifacsarom a levét, s ebből iszom. A barátnőm tíz után megérkezik, együtt alszunk.
Április 1 (szombat)
K. hét óra tájt fölkel és csendesen elmegy. Még utána egy órát pihengetek, heverészek az ágyban. Majd tűzifa hasogatás az udvaron, miközben az arcomra, kezemre hűvösen szemerkél az eső. Tűzrakás, beöntés, mosdás, gerincgyakorlatok, légzés, zazen. Majd teafőzés, almalé facsarás, előkészületek a kispesti nyílt napi bemutatkozásra, foglalkozásra. A barátnőm üzen, hogy háromnegyed egy tájban ér hozzám, s ha nem lesz váratlan megakadás, torlódás, dugó, éppen időre megérkezünk a gyógyközpontba. Egy kis késéssel be is futunk, s mivel a bemutatkozások is csúsznak jó negyed órát, nem kell kapkodnunk, hogy idejében kezdjek. Kis mozgásos lazítás, energia felszabadítás, majd a jógáról beszélek, a gyakorlás keretéről, filozófiájáról. Utána ott maradunk, végighallgatunk egy vallástörténeti előadást az újjászületésről, a lány (Avatárának nevezi magát) szenvedélyesen, s kissé színpadiasan beszél. Szemben ülök a nagy falitükörrel, s látom, hogy a tartásom folyton megroggyan. Kiegyenesítem a gerincem, a vállam leengedem, a mellkas első-felső részét megemelem, nézem, hallgatom az előadót, újra meggörnyed a hát, feszes lesz a váll. A barátnőm éhes, eddegél a kirakott tálcákról, majd bevonul az alkalmazottak részére fönntartott büféasztalhoz, én a folyosón kóválygok, egy-egy ismerőssel váltok pár szót, nézegetem a szórólapokat, a plakátokat. Fél öt tájt haza is érünk, még sétálunk a falu melletti dombon, kiszellőztetjük magunkból a várost, miközben szemerkél az eső. Hazaérve tűzrakás, sárgarépa lé facsarás. Az almából s a répából is csak a levét fogyasztom el, a maradékot a centrifuga kölcsönadója kapja. Leírom, legalább kutyafuttában a mai nap eseményeit. S elgondolkodok rajta milyen tékozló így a böjt, a facsarás utáni gyümölcsvelőt vagy zöldségpépet továbbajándékozom, a koplaló maradékaiból még csemegézni lehet. Fontolgatom, hogy folyadék nélkül böjtölnék tovább. Mi az, ami behatárol? Ma, ugye szombat, egy hét múlva a gyógyítók csoportos oldása, erre el kéne mennem, közben, kedden meg csütörtökön délután, két jógafoglalkozás, utazással, várakozással, a csoport hozta gondokkal-bajokkal. Kispest, majd Csolnok. Mikor kezdjem el? Hogyan csináljam, hogy a teljes böjt öt napját itthon töltsem? Lehet, hogy rövidebbre szabom?
Április 2.
K.-val ébredek. Becézzük egymást, belemelegszünk. Ez is szokatlanná teszi a böjtöt. Nem volt mellettem társ, s főleg nem ilyen heves kapcsolatban.
Felkelés után hólapátolás, a fáskamrához ösvényt nyitok. Tűzifa hasogatás. Beöntés, mosdás, teafőzés, jóga, majd légzőgyakorlatok, energialégzés. A bal lapockám alatti a görcs mintha kioldódott volna. (De este, amikor ezt a jegyzetfüzetbe leírom, kiderül, hogy korai volt az öröm, egy kicsit merev, feszes megint. Vajon az állandó figyeléstől, vagy valóban rejlik valami elnyomott érzés, képesség a lapocka alatti részen.) Meditáció. Utána érző légzés. Háromszor mérem a légzésszünet hosszát. 1 perc 20 mp, kerek 1 perc, s végül 55 mp. Eszerint, van bennem energia; a gyakorlatok után örömet érzek, nyitott, átjárt vagyok. Olvasgatok, éppen a böjt témájában. Mennyire hiányzik egy alapos munka a böjtről! Amelyben a testi változásoktól az élettani hatásokig minden leíródik. Esetleg még a böjt lelki vonatkozásai is. Netán olyan gyakorlatok, amelyek segítenek elmélyíteni, hatásosabbá tenni a böjtöt. Jóga. Hét óra tájt fölkaptatunk barátnőmmel a havas dombra. Lejövünk, hogy a közösre tervezett bábdarabhoz ötleteket cseréljünk. De a barátnőmnek nincs ötlete, ráadásul nem is figyel, zavart, és húzza-húzza az időt, abba kellene hagyni, mert ha valami csoda nem történik, marad ez a meddő locsogás. Aztán elfogy a türelmem: hagyjuk ezt abba, üres szalmacséplés. Mért lenne üres? Mert nincs semmi épkézláb ötleted. Toporgunk egy helyben. Hogy ez nem toporgás. Nem-e? Nekem nagyon is az, hagyjuk a csudába! Majd inkább máskor. Pedig milyen jól beszélgetünk. Ugyan! Hiszen nem is figyelsz! A feszültség úgy tör ki belőle, hogy sírva fakad. Elmenne sértődötten. Na azt azért nem! Segítsünk egymáson, hozzuk helyre, amit elrontottunk. Szemkapcsolat-légzés. Utána a barátnőm elmegy. Nyugodtabban. Nincs kedvem ezek után a darabhoz. Belátom, hogy illúzióim voltak; azt hittem, hogy K. munkatársam lesz. Belátom, hogy ez nem megy. Erre volt jó a mai találkozás. Mégis csak egyedül kell megcsinálnom. Mint mindent, ami fontos az életben, gondolom keserűen. Már az olvasáshoz sem fűlik a fogam. Ülök még egy darabig, hadd ülepedjenek le a nap során felkavart érzések, gondolatok. Lelkiismeretvizsgálat. Utána megpróbálom az alvást.
Április 3.
Rítusaim a tegnapi szerintiek. De a napom mégiscsak új. S hozzá nekem is meg kell újulnom. Levedleni a szokásokat, és újszülöttként kezdeni a napot. Amit leírni persze könnyebb, mint véghez vinni. Bár az újjászületést próbálgatom a mosdással, tisztálkodással meg a meditációval. Érzem, hogy tegnap mennyi minden kövült rám. Bűntudatom van, mivel megbántottam azt, akit legjobban szeretek, sötét és üres térben dülöngélek, de ez az üresség elnyel minden jótékony erőt ami felém árad, s amit én áramoltatnék a világba. Reggel 9-kor a barátnőm telefonál, hogy lovagolni fog, aztán fogorvoshoz kell mennie. A postás kézbesít egy számlát 253 m3 vízdíjról, ennyi folyott el a februári csőtöréskor. Rögtön levelet írok a vízmű igazgatójának, kérem a díj elengedését. Ez így több mint egy teljes évi vízfogyasztásom lenne. S a csőtörésben sem érzem magam hibásnak; igyekeztem lefedni, takarni az aknát.
Úgy érzem, az efféle kötelességek, gondok bajok nagyon is a böjt szelleme ellen valók. Elvonulni valahová, egyedül maradni ott, ahol meleg, nyugalom és biztonság vesz körül. De hát ez megint menekülés-próba, ahelyett, hogy hálás lennék a velem történtekért. Holnap Kispestre kell utaznom azért az egy-két emberért, aki eljár a jógafoglalkozásaimra; gyakran az útiköltség ellenértékét sem kapom meg. A bábdarabot is el kéne kezdenem írni, a magam feje szerint, szakmai dolgokban nincs aki segítsen. A barátnőm, kiderült, nem alkalmas rá. Sok a kötelesség, a vállalt feladat. A böjt alatt a legtöbb az lenne, hogy böjtölök, s mindent ennek rendelek alá.
Eszembe jut anyám, s hogy bő két éve halt meg. A hideg, a hó, a nyugtalanságom akkor, akár a mostani.
A légzésszünetet háromszor próbálom: 1 perc 10 mp, 55 mp, majd 45 mp.
Azon morfondírozok, mitől romlik el két ember kapcsolata. Az önzéstől? A félelmektől? A pénz általi befolyásolástól? A külön utakon járó lelkektől? S vajon a vonzalom, a közeledés erejét mi növeli. Ugyancsak az önzés, az ösztön? Hogy lesz a vonzalomból taszítás? Ha a másik jelenléte előhozza belőlem gyengeségeimet, egy idő után nyilván a félelmeket is.
Április 4.
A jobb szemem ég, viszket, könnyezik, mintha por került volna bele. Azt gyanítom, hogy kötőhártya-gyulladás. Amikor kimegyünk a barátnőm kutyáival a falu feletti dombra, szemembe csap a fény, s könnyezni kezdek, viszket a szemhéjam alatti rész. A tükörbe nézve látom, hogy a szemem bepirosodott, az erek kitágultak, de egymástól jól megkülönböztethetők. Az efféle gyulladás kiváltói a külsődleges okokkal foglalkozó orvoslás szerint: a huzat, a szem túlterheltsége (számítógépes munka közben), vagy kiszáradása, a túlzott fényterhelés, illetve idegen test belekerülése. A hagyományos kínai orvoslás szerint a szem májunk befolyása alatt áll. A máj eltömődése is okozhat kötőhártya-gyulladást. Hogy a gyulladást külsődlegesen mi okozta vírus, baktérium, idegen test, túlzott dörzsölés vagy a hirtelen erős fény, most számomra nem is érdekes, a helyzeten nem változtat. Bár mindjárt főzök szemvidító fűből és római kamillából teát, ezzel borogatom. Legalább a tünetek enyhüljenek. Az orvosnő sem tud jobbat. Ha nem szeretnék antibiotikumot, vegyek a patikában homeopátiás szert, javasolja ő, ami szemvidító fű hatóanyagot tartalmaz. Megköszönöm a tanácsát, s folytatom itthon a borogatást. Bár számomra most fontosabb az, hogy mi van a kötőhártya-gyulladás mögött. A szemek közti, illetve fölötti rész, a hatodik csakra területe: kapcsolatunk az idővel. A múlt, jelen és jövő területe. Hogy mennyire tudok tisztán jelen lenni, ez az igazán fontos kérdés. Van-e bennem múltból eredő bűntudat vagy félelem a jövőtől, változásoktól. Most nyilván az a megvizsgálandó, hogy miért épp a jobb, a férfias oldalam jelez. A pusztulási programoknak is van kapcsolata a szemmel. A múltat el kell fogadnom. Azt a mintát, amit apámtól kaptam, átlátni, az általa rám örökített félelmeket feldolgozni. Nyilván bűntudatom is van a családdal. Családalapítási kísérleteim eddig mind kudarcba fulladtak. Az is feladat, hogy megvizsgáljam, van-e bennem elég bizalom a jövő iránt. A párkapcsolat és a pénz, s talán még a családi gondok-bajok és a halálfélelem is megvizsgálandó. Nyilván a böjt közelebb vitt a pusztuláshoz, s a test megújulásához. S talán a kötőhártya-gyulladás azt is jelzi, hogy valamivel nem tudtam, nem mertem vagy nem akartam férfiasan szembenézni. Hogy eltartsam magamat, hogy segítsek a barátnőmön, ha rám szorul, s ne pedig fordítva legyen. Nem jó, ha kitérek a válság jelzései elől. Az is lehet kitérés, elfordulás, ha megoldás, feloldás helyett pusztán értelmezem, magyarázom a testi tüneteket. A mély tapasztalat vagy megbánás helyett okoskodom. Az igazi tudás nem értelmi, hanem a sejtek, szövetek, a test egészét is áthatja. Az őszinteség, közvetlenség fontosságát sem szabadna most elfelejtenem. A testem nyilván azért teremtette a lapocka alatti fájdalmat, hogy érezzem és gondolkodjak rajta; a gyomorrontásszerű tünetek később egyértelműen a lelki méregtelenítés szükségét jelentették. Amit nem láttam meg, nem vettem észre, az ingerel, sajog, fájdalmat okoz, ezáltal tud/hat/om, hogy van. Amit viszont most látok, az teljes jelenlétet követel tőlem, hogy szembesüljek vele. Be is írom jegyzetfüzetembe a Kurt Tepperwein könyvében talált tanácsot, megfejelve az észrevételeimmel: Olyannak látni magunkat, amilyenek vagyunk a valóságban. Tehát minden illúzió, és önzés nélkül. Mennyire vagyok képtelen hunyorgás, zavar, kellemetlenség nélkül saját szemembe nézni. S ami megintcsak jól hangzó feladat, de túl van az egyszeri elhatározáson, napi kiigazításokkal, éberséggel vihető véghez: Összhangot teremteni belső lényünk, önképünk, viselkedésünk és a dolgok egyéni meglátása közt. Ez viszont nem csak szándék kérdése. Ez most a történetem.
Április 5.
A kötőhártya-gyulladásom megszűnik. Tegnap este transzlégzéssel, sztereo masszázzsal próbáltam egyensúlyt teremteni a hatodik csakrámban. A böjtöt viszont kurtán-furcsán befejezem, most nem vállalkozom, hogy víz, tea és gyümölcslé nélkül folytassam. Úgy érzem, már nem időszerű. Ez a történet tehát jól végződött. Eltűnt a bal lapocka alatti fájdalom, s amikor a nyár végén ezt gépbe írom, hozzátehetem, hogy azóta csak rövid időre tért vissza, rálélegeztem, foglalkoztam vele, s utána meg is szűntek a tünetek.
Érdemes összefoglalni, hogy mi történik a böjti napló rögzített eseményei után. A legfontosabb, hogy felmondok a kispesti gyógyközpontban. Megpályázok egy alkotói támogatást, ami tíz hónapra szólóan anyagi biztonságot jelentene, s megírhatom a tervezett verseskönyvemet. Júliusban kiderül, hogy az alkotói pályázatra 130 ember jelentkezett. Ebből az irányító testület 40 írónak ítélte meg a támogatást. Köztük nekem is. Visszaadhatom a tartozásaimat, megrendelhetem a téli tüzelőt, s kereshetek olyan lehetőséget, foglalkozást, amiben a transzlégzés tapasztalataimat is kamatoztathatom. Jó lenne drogosokkal foglalkozni. Egy évig voltam szoros kapcsolatban velük, a drogos sorstörténetekhez gyűjtve anyagot. A gyógyközpont, ahol dolgoztam, pályázhatott volna, de addig-addig vakaróztak, amíg lejárt a határidő.
*
Elégedetlen voltam a tavaszi böjtöm után. Úgy éreztem, keveset foglalkoztam a belső történésekkel. S hogy a nem böjtölővel párban lenni olyan megpróbáltatásokkal járt, amire nem tudtam felkészülni. Elhatározom, hogy a nyár vége felé megismétlem a böjtöt, forrásvízzel meg gyógyteával, s ha nem is teljesen egyedül, legalább éjszakáimra magam maradok. Bár mindig történik valami, amivel elodázható a böjti próba, ezt már ismerem, saját magyarázataimra, mentségeimre is rálátok.
