India, !ndia!
Az előzmények
Hogyan is kezdődött? Nyilván az ábrándokkal, a vággyal, hogy Indiát látnom kéne. S hogy ez a vágy mélyen lappangott a lélek mélyén a többi hasonlóval együtt, ez is nyilvánvaló. Vágyakozó ember voltam. S talán maradtam is.
Most, miközben megpróbálom utazásunk ötletét tetten érni, gépírásos papírok hevernek előttem: egy levélfogalmazványom Jókai Annának, az Írószövetség akkori elnökének, egy támogatási kérelem, nyilván több címre is szánva, aztán a Magyar Írószövetség, a Művészeti Alap és a Művelődési Minisztérium ajánlásai az Indiai Nagykövetséghez, s ugyanide címezve az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet sorai, Fehér József András és csapata utazási célját ismertetve, majd egy vázlatos útiterv-féle is, angolul. Az íróasztalom lámpáján pedig itt himbálózik egy srírangami vezeklő ajándéka, az 54 üvegszemes rózsafüzér, vagyis mála.
1992 télutóján történt. Fehér József András Jung tanfolyamát akkor egyik tanítványa, (később szeretője, majd felesége) bérelt lakásában tartotta. Az előadások és a foglalkozások egy részére én is eljárogattam. Egyszer András félrehívott a gyülekező tanfolyamtársaim közül a másik szobába, s ott minden teketória nélkül megkérdezte: Imre, mondd, eljönnél velünk Indiába? Azt hittem, tréfál. Vagy ez is az egyik ötlete a sok közül, s marad is ötlet. Azt mondta, tavaly nyáron a tömeges népességvándorlás lélektani kérdéseiről tartott előadást, s utána megismerkedett, összebarátkozott a csandrigári Vidzsoj Varma professzoral, aki meghívta őt egy Delhiben rendezendő világkonferencia előadói közé. S hogy ő vinné magával a gyermekorvos Mariannt, aki a magyarországi cigányok helyzetével is foglalkozik, egy zeneszerző-muzsikus barátját, egy tévérendezőt, egy tolmácsot-nyelvészt és hát engem is hívna. De hogyan? Kedvem nagyon van, de pénzem megint és újra semmi. András erre: Rá se ránts, Imrém, a Körösi Csoma körút lesz a mi első csodatettünk. De addig támogatókat kell találnunk, kérvényeket írnunk, s próbálkoznunk boldoggal-boldogtalannal.
S próbálkoztunk is szívósan. Elmegyógyintézettől a minisztériumig. Most idemásolom az Indiai Köztársaság Nagykövetségének címzett akkori ösztöndíjajánlást, amelynek aláírói: a Népjóléti Minisztérium, Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, valamint a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet (a NEVI).
Fehér József András kreativitáskutató, író. 1960 óta foglalkozik behatóan India kultúrájának kutatásával (gondolkodás – művészet – testkultúra) komplex lélektani szempontból, különös tekintettel az emberiség közös fundamentális szimbólumaira.
Fenti témákban számos magyarországi egyetemen, főiskolán, és művelődési központban tartott előadássorozatokat, kurzusokat és vezetett sajátélményű csoportokat az elmúlt húsz évben.
Mivel tevékenysége – annak ideológiai tartalma miatt – az elmúlt rendszerben csupán marginálisan tolerálhatónak bizonyult – ezért nem nyílt módja arra, hogy India kultúráját a helyszínen is tanulmányozhassa. Csak arra volt lehetősége 1979-ben és 1982-ben, hogy francia ösztöndíjjal Párizsban a Guimet Múzeum indiai gyűjteményét alaposan megismerhesse.
1982 óta a Magyar Pszichiátriai Társaság tagjaként komplex lélektani képzések és szimpóziumok előadójaként vett részt a C.G. Jung által alapított lélektani irányzat magyarországi meghonosításában.
Három évvel ezelőtt, 1989-ben Ranschburg Ágnes pszichológus kreativitáskutatóval együtt megalapította az ÉLETFA Jungiánus Egyesületet, amelynek több száz tagja, illetve szimpatizánsa van. Fehér József András jelenleg három éves komplex lélektani orientációjú képzést, illetve továbbképzést vezet. Foglalkozik továbbá a pedagógiai reformok kidolgozásával is, melyekben jelentős szerep jut az indiai kultúra megismerésének és átélésének.
Az Egyesület eddig két nagyszabású kiállítással egybekötött tanácskozást rendezett kiváló szakemberek és művészek részvételével a Budavári palotában, s mindkettő országos érdeklődést ébresztett.
1991 nyarán a SANITAS Egyesület által rendezett transzkulturális pszichiátriai konferencián a Migráció lélektani problémáról tartott, különösen a harmadik világbeli országok tudósai körében kedvező fogadtatásra találó előadást. Ott ismerkedett meg Vijoy K. Varma professzorral (Chandigarh) az 1992-ben Indiában, Delhiben rendezendő Szociálpszichiátriai Világkonferencia szervezőbizottságának elnökével, aki meghívta őt erre a tanácskozásra.
E köré a lehetőség köré szerveződött egy interdiszciplináris kutatócsoport Indiába utazásának terve, vagyis a jelenlegi terv, amely szerint a csoport vezetője Fehér József András mellett egy orvos (aki cigánykutatással foglalkozik) – egy zeneszerző-muzsikus, egy nyelvész, valamint egy pszichológus-TV-rendező (folyóirat főszerkesztő), és egy tévé-operatőr utazna Indiába. Feladatuk: tudományos és kulturális centrumok felkeresése, valamint hanglemezek, szakkönyvek és tradicionális indiai játékok gyűjtése, egy 1993-ban alakítandó kreativitás-centrum számára.
Tervezett útvonaluk: DELHI (tanácskozás, egyetem), DARDZSILING (Körösi Csoma Sándor sírja), BENÁRESZ (Hindu Egyetem orvosi és zenei fakultás), Bombay (Santa Cruz Joga Institut Kutatóintézet és Kórház), MADRÁSZ (EGYETEM), ADYAR (Kalak-shétra Táncfőiskola), MADURAI (Minaksi templom, kulturális centrumok). Időtartam kb. 30 nap.
Kérem az Indiai Köztársaság budapesti nagykövetségének vezetőjét, szíveskedjék elősegíteni, hogy az Indiai Szövetségi Kulturális Minisztérium ezt a missziót jelentőségével arányos figyelemben és kellő anyagi támogatásban részesítse.
Megértő és méltányos döntésüket remélve:
(aláírások, kézírásos és gépelt ajánlósorok)
Az utazás előtt egy bő hónappal még mindig hiányzott az útiköltségem majdnem teljes összege. A zsebpénzről nem is szólva. Ekkor írtam meg a következő támogatási kérelmemet, s hogy hova, kinek címére küldtem el, már nem emlékszem.
Terveink szerint ez év november 6.-tól december 16.-ig Fehér József András kreativitáskutató vezetésével indiai tanulmányúton vennénk részt. A kapcsolatteremtő körút ötlete három kollégánk (pszichológus, tanár és orvos) meghívásához kapcsolódik, akik a Delhiben megrendezendő XIII. Szociálpszichiátriai Világtalálkozó vendége, előadói lesznek. Bár utunknak több erkölcsi támogatója is van (Budapest Főpolgármestere, a Népjóléti Minisztérium, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet, a Magyar Írószövetség, Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Vállalkozók Országos Szövetsége, Nemzeti Filharmónia), sőt a delhi tanácskozás három meghívottjának útiköltségét a Népjóléti Minisztérium kiegyenlíti, a Magyar Televízió pedig három filmes társunk utazását fedezné. Nekem viszont nincs támogatóm. Igaz, a Magyar Írószövetség tízezer forintot ígér a repülőút költségeihez. Ez viszont csak kis pénz az oda-vissza út kedvezményes árához, a 84 ezer forinthoz meg az indiai városközi utazások 800 dolláros repülőbérletéhez képest. (Az ott tartózkodás költségeit vendéglátói támogatással, illetve önerőből fedeznénk.)
Csapatunk vázlatos indiai útiterve: November 6. és 13. közt Delhiben tartózkodnánk, majd 14.-től 18.-ig a dardzsilingi Tibeti Tudományok Intézetében a Himalája gyógynövénykultúrájával ismerkednénk, az aromaterápia pszichoszomatikus vonatkozásait, illetve a gyógyhatásúnak tartott mantrákat tanulmányoznánk. November 19. és 24. közt a benáreszi Hindu Egyetem látna vendégül bennünket, ahol az ajurvédikus gyógyítás eleven hagyományaival és a makradzsvedzsa típusú gyógyszerek készítésének titkaival ismerkednénk meg. Bombayban látogatásunk célja a Santa Cruz jógaegyetem, ahol ennek az ősi rendszernek betegségmegelőző, illetve gyógyító hatásaival foglalkoznánk, vagyis a testtartások és a légzőgyakorlatok egészségmegőrző, gyógyító szerepével ismerkednénk (ők cukorbetegség és asztma kezelésében értek el jó eredményeket), illetve a szervezett iskolai jógaoktatás eredményei érdekelnének. Majd december elseje és nyolcadika között a madrászi Arunachala és Annamala Egyetemet látogatnánk meg, és időt szánnánk a Kalaksétra Intézetre is, ahol beavatnának bennünket egy sajátos testgyúrás-módszer alapelemeibe (a tánc előtti masszázs és baba masszázs). S végül utunk utolsó állomása Madurai, ahol egy gyógyító templom módszereinek megismerése lenne a célunk, a gyógyító álmok és képek tapasztalatai érdekelnek bennünket. Ez tehát utunk szellemi célja, de gazdasági-kulturális kapcsolatok, vállalkozások megindítását is tervezzük, különös tekintettel a közeljövőben megalapítandó Indiai-magyar Kreatív Központra. Ez az intézmény remélhetőleg kamatosan visszatéríti majd a megszervezésére ráfordított időt, pénzt és fáradságot.
Ezért kérelmemet megismételve fordulok Önökhöz, hogy utazási költségeimet a lehetőségekhez képest támogassák.
Tisztelettel:
Budapest 1992. szeptember 25.
S most újraolvasva útitervünket, tűnik fel a mohóság és a gyerekes jóhiszeműség, hogy a masszázs, jóga, gyógyítás, mantrák fortélyaiból, titkaiból pár nap alatt valami lényegeset megtanulhatunk. Bár a csoportunkban Fehér József András meg én évek óta jógáztunk, és foglalkozgattunk az ajurvédával is, Joó Feri gyorstalpalós gyógyító volt, némi gyógynövényismerettel, Mariann pedig orvos, de az említett területek mindegyike tartalmas, életre szóló munka és feladat lehetne. S hogy egy kulturális központ megindításához nem elég a jó ötletek sora, kell hozzá épület is, szakemberek, pénz, könyvek, tárgyak és idő, idő, aztán megint idő és türelem, leleményesség; ez hónapok múlva, már csatározásaink közben derül ki. Pár utazókoffer és három-négy elszánt ember kevés volt ahhoz, hogy a messzi Keletről minden szükségeset hazahozzon.
Az előkészületek során már kiderült, a terveink szépek, de a kellő anyagi támogatás helyett csak csurran-cseppen a pénz. Levelet írattunk Budapest főpolgármesterével, Delhi, Benáresz, Bombay, Dardzsiling, Mádrasz meg Madurai-beli társainak, de csak három helyről kaptunk, s ez ott aztán kiderült, semmire sem kötelező meghívást, választ. A csapatból a tévések visszaléptek, az utolsó hetekben a zeneszerző is. Viszont akadt egy új jelentkező: Joó Feri, aki a hetvenes években elhagyva Magyarországot Itálián keresztül Kanadába szökött. Ott szerszámlakatosként dolgozott, majd megbetegedve gyógynövényekkel kúrálták ki őt. S aztán egy tanfolyamot elvégezve maga is gyakorló természetgyógyász, gazdálkodó lett, míg haza nem tért. Ő lelki közösséget keresett. Azt tervezte, ott maradna valamelyik ásramban, míg meg nem világosodik. Judit, lett a tolmácsunk. Vezetékneve József Andráséval egyezett, ezért aztán Indiában a szállodaportákon házastársaknak hitték őket. Angolul ő beszélt a legszatosabban, lévén nyelvtanár; de utazásunkra készülve mindegyikünk felfrissítette nyelvtudását. Első terveink közt szerepelt Calcutta meglátogatása is, innen utaztunk volna Dardzsilingbe, ám a határvillongások miatt a delhi Magyar Nagykövetségen azt javasolták, hogy ne is kérvényezzük a himalájai utazást, mert aligha engednek most arrafelé, Tibet közelébe turistaként. A Körösi Csoma-terv így füstbe ment; Indiában várakozásaink ellenére sem támogattak bennünket, ezért a repülő helyett vonattal, autóbusszal közlekedtünk. Ez lassúbb volt, de legalább földközelben maradtunk.
A következő írásom is földközelben maradt. Utólag kibővíthettem volna naplószerű jegyzeteim alapján, szakirodalommal, útikönyvekkel, albumokkal, szöveggyűjteményekkel körülbástyázva, s ezekből felhizlalva. De meghagytam lejegyzés-közeli formájában. Ismétlődései, vissza-visszatérő apróságai a maguk egyszerűségében váltak azóta jelentésessé.
Az útinaplóm megjelent régebben egy folyóiratban három folytatásban. Az innen készült egybefűzött fénymásolatok forogtak sokáig közkézen. Terveztem, hogy naplómat fényképekkel, illusztrációkkal is közreadom, de a tervnél tovább nem jutottam. Írásomat most a szükséges kiigazításokkal, javításokkal bocsátom olvasóim elé.
2005. márciusában
